Hertz blog

Felelősen a környezetért

2021. 09. 30.

FELELŐSEN A KÖRNYEZETVÉDELEMBEN

Elköteleződés, tervezés, cselekvés.

Napi munkánk, tevékenységünk során igyekszünk minden téren szem előtt tartani ennek a három szónak a jelentőségét, üzenetét. Környezetvédelmi vállalásaink kapcsán pedig kiemelten figyelünk ezen szavak erejére, hiszen egy dolog biztos: A jövőnkért a jelenben tudunk cselekedni.

Elkötelezettségünk a környezetvédelem terén sosem volt kérdés számunkra. A tervezés szakasza talán a legnehezebb, mert ilyenkor kell eldönteni mi az, amit vállalni tudunk, mi az, ami közel áll hozzánk, mi az, ami látható, értékelhető eredményt hoz és jóérzéssel tölt el bennünket.

Ezen elveket figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy a megújuló energiák felé fordulunk. Fontos szempont volt számunkra az is, hogy tevékenységünk, a bérautó

szolgáltatás és a környezetvédelem egyensúlya érezhető legyen. Két vonalon indultunk el ezen a területen.

NAPELEMES RENDSZER KIALAKÍTÁSA

Az első vonal a napelemes rendszerek által nyújtott lehetőségek felhasználása, melynek kapcsán nemcsak a környezetünkkel teszünk jót, hanem magunkkal is. A tervezési szakasz után a könnyebb rész következett, hiszen csak meg kellett valósítani, amit elterveztünk, azaz eljött a cselekvés ideje. Vecsési központunk villamosenergia ellátásának egy részét napelemes rendszer telepítésével oldjuk meg, amely 2014. július 17-én került beüzemelésre.

Néhány adat a napelemes rendszerről

Napelemes rendszerünk teljesítménye: 70KWp
Napelem rendszer Inverter teljesítménye: 48KW
Évente megtermelt villamos energia mennyisége:61-65MWh (2014-2021)
Éves villamos energia fogy. napelem nélkül: 130-140MWh (2012-13-as adatok)

Napelemes rendszerrel elért eredményeink

Nagyságrendileg 46%-os villamosenergia felhasználás csökkenés.
458MWh összes megtermelt napenergia.

Mi ennek a környezetre gyakorolt hatása?

Eddig 2014-től 243 tonna CO2 kibocsátástól kíméltük meg a környezetünket.
Más szempontból nézve ez megfelel 6242 db fa ültetésének, valamint közel 980.000 km autós utazásnak. Természetesen a megtakarított költség sem elhanyagolható, amit így más célokra tudtunk fordítani. Másik vonalon fontos számunkra környezetünk szépítése, építése.

2016 óta minden évben részt veszünk Vecsésen a faültetési akcióban, melyet anyagi eszközökkel és a jelenlétünkkel egyaránt segítünk. Bízunk benne, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos elköteleződésünk hozzájárul a közvetlen környezetünk és földünk élhetőségének megóvásához.

A Hertz Autókölcsönző kiemelten figyel arra, hogy a környezetet a flotta autóival is védje. Elektromos autóflottánk már elérhető bérautó hálózatunkban.

Iratkozzon fel
hírlevelünkre

HAMAROSAN